Belső szentélyem kapuját nyitva hagytam,
s átjáróház lett e szentély.
Formálják belső kertemet,
letépik töviseimet,
már e rózsák illatát sem érzem,
mert megfagyott testem.

Napokon át dideregtem, fáztam,
de menedéket nem találtam.
Hadd léphessek be e szentélybe,
mely az én belső szobám!
Ne járja át más e belső templomot, csak én!
Tudjam, mi hol van,
s ne rendelkezzék más e szentséges űrrel,
mi töltve van szeretettel.
Oltára előtt én térdeljek,
Vérvörös szőnyegén én lépkedjek.
​
Márvány e fal, mégis erőtlen,
lágy s képlékeny,
mert megmunkálva van, s az enyém.
Saját munkám ez, mégis mindenkié,
mert közös e munka,
s ezt köszönöm én!
De belső szentélyem tisztelem,
s e tisztelet, e szentségem,
melynek forrásából merítkezem.
Így hát ne sértse más e műt,
mert önmagát sérti vele!