… Mesélek neked egy történetet: az iskoládba járva minden fának a gyökerénél megálltál, ezek voltak az előző életeid. Ezért nem bontottad ki a “szárnyaidat”, mert más volt a feladatod (karma). Sokszor védekeztél és fájt nagyon, aztán felelőtlenül tovább mentél, de még nagyobb fájdalom várt.

Már nem bírtad látni a világodat, “én sírtam veled együtt”, mert fogtam két kezed s figyeltem rád…

Aztán újra tiltakoztál és áskálódtál mások ellen, de én akkor is megértettelek, mert kevés volt időnk. Így a szerepeidet hátra hagytad, hogy fejlődj s közben játszottál velem… Már fájni sem fájt, de törekedtél megérteni a jót, mert oly jó lett volna „mézes kenyeret enni”, amit annyira szeretsz. S eddigi életeidben nem fogyasztottál belőle, hiszen nem volt erre teremtésed.

Most eljött időd, hogy megvalósuljanak az álmaid, és béke szigete lesz annak teremtése…