Emléked mindig itt van velem a fa árnyékában…
Mégis a kószáló esőben,
mezítelen testtel kergetem az álmaimat.

Szememből a kicsordult könnycseppet törölgetem,
s nem tér vissza az idő.
Nem tudom szóvá tenni a tegnapot és felülírni a mát,
mert megmásíthatatlan bennem
A kettőtök iránti TISZTELET!

APA és FIA, melynek egységét felülírja
a tökéletes SZERETET!
Ti ennek a törvényében éltek!

A múlt mindent jóváhagy,
de a jelenlét visszaigazol.
Más síkon és létben összeköt minket ISTEN!
Így hát, megbékélve térek be házamba,
mert ablakomon “besüt” a nap.