A napsütés kezdetén indult a történetem, vagy a holdnak árnyékában már nem tudom.

Kérlek, szánj rám az idődből 3 percet!

Témám: a karma, illetve a kollektív és egyéni megrekedtség.
Nem könnyű elkezdeni, mert minden újrakezdés nehéz. Kell hozzá egyfajta önfegyelem és érdekeltség annak irányába, hogy talpra állj.

Buddha tanítása ezt mondja:

1. Van szenvedés – a szenvedés (duhkha /dukkha) az elégedetlenséget jelenti, azt, hogy valamilyen tapasztalat, élmény, számunkra nem kielégítő. Élvezetes és fájdalmas élmények egyaránt megjelennek és elmúlnak, egyik követi a másikat. Ezért nem találunk soha egy kielégítő, biztonságos állapotot. Ezért szenvedünk akkor is, ha valami élvezetes, s akkor is, ha valami fájdalmas.

2. A szenvedésnek van oka – az oka (szamudaja) a vágy, a sóvárgás arra, hogy találjunk egy szilárd pontot, ami örömteli és biztonságos. Törekszünk egy tökéletes állapotra, még ha nem is gondolunk így rá, s amit soha nem kapunk meg.

3. A szenvedésnek van vége – a megszűnése (niródha) nem más, mint a vágyakozás kialvása. Annak a törekvésnek, hogy elérjünk egy örökkévaló tökéletes állapotot. Ezért a szenvedéstől megszabadulás, a nirvána, az nem egy hely, nem egy állapot, nem egy létforma, hanem a sóvárgás megszűnése.

4. Van egy út, amely a szenvedés megszüntetéséhez vezet – a szenvedés megszüntetésének az útja (márga/magga) az, amit nemes nyolcrétű ösvénynek neveznek.

Ez három fő részt tartalmaz: az erényességet, az elmélyülést és a bölcsességet. Az erényesség lényege külsőleg a helytelen tettek elkerülése, amivel magunknak és másoknak a kárára vagyunk, belsőleg pedig minden rossz elkerülése. Az erényes tettekkel, szavakkal és gondolatokkal békét és nyugalmat hozunk létre, mely jó következményekkel jár. Az elmélyedés a tudat finomabb ragaszkodásait kezeli, aminek következtében nyugalmunk és örömünk mélységesebbé válik úgy, hogy nem alávetett különféle külső körülményeknek.

Az élet nagy tanító mesterünk; mert ez a világ rólad szól, és TE vagy a középen. Ez a test, a te jelmezed. Szereted, vagy sem, a tiéd. Tudd tisztelni ŐT! Középen járj, a magad ritmusában, mert sok út van és könnyen eltévedünk…

Figyeljünk egymásra!

Annyi ártás, harag és békétlenség van a világban, nem beszélve a szegénységről. Sokszor olyan kegyetlen az élet.

Emlékszem évekkel ezelőtt egy ismerősöm azt mondta nekem: miért nem írsz a boldogságról, hiszen spirituális ember vagy. De nem írtam.

Aztán később megértettem az okot.
Hogyan lehetsz “jóllakott”, ha az életben maradás a cél! Miről mesélsz? A boldogságról vagy a vágyaidról. Ha bármit kivetítesz magadnak, ismét csapdádba lépsz. Egyfajta körforgás, ami árt, mint használna.

A felismerések kezdetén mindent másként lát az ember és örömmel tapasztalja a változást, mert minden sikerül. A karma elől nem tudsz kitérni, megtalál bárhol vagy.

Merjünk szembenézni a hétköznapokkal, és ha nem megy, akkor változtassunk rajta, amíg lehet!

Elmondom neked, hogy mire gondolok: az erdőben járva a fának sok lombja van és árnyékot ad a pihenéshez. Ha napsütésre vágysz, nem ülsz le a fatövében a lombok alá, mert nincs szükséged az árnyékra. Ki ülsz a rétre a virágok közé, hogy süssön rád a nap. Nemde?

A szavak rózsafüzérei sokszor becsapnak téged, ha nem őszinte embertől jön, mert a fa lombja alatt béke van, és nem mozdul el, csak ha vihar éri. Nem könnyezik, ha bánat éri, az eső elől nem menekül, hiszen táplálja őt a növekedésben. Egy idő után lassan megerősödik, és nem hagyja el a helyét, mert gyökerei megalapozottak s rendezettek.

Ilyen a meditáció. Ha tudod, hol a helyed, védett vagy e rendezésben. Ez jó!

Előfordul az utadon a bántalom, érhet kár, lehet árvíz. Lehetnek nehézségeid, melyből lábra kell állnod, mert eddig a szemed nem szokta meg a fényt, hiszen az “árnyékvilágban” élt. Most itt tartunk; ez nem más, mint a földi életünk.

Erről TE mit gondolsz?
Kérlek, gondold át az eddig tanultakat és ne siess előre!