A szülő és a gyermek közötti kapcsolat érzésben nyilvánul meg kettejük között. És ahogy felnőttként visszatekintünk a gyermekkorunkra, mindent szépnek látunk, még a nehézséget is. Hogy miért?

Mert valami megváltozott, ami visszahozhatatlan…

Most erről írok neked:

Hajnal van s ébredezik a természet…
Anyám megfogja kezem és szótlanul lépkedünk
a csend harmatán. Ritmusa a valóság szigete,
melynek kapujában vár egy szerzetes.
Megfigyeli a lépteimet, s én figyelem a tekintetét.
Nagy a csend kettőnk között,
mégis egy pillanat alatt belém hasít a fájdalom.
Olyan ez, mint egy kard és szétvág mindent a térben.
Anyám könnycseppje megérinti a vállam szegletét,
s Apám féltő jósága és igyekezete “tisztes távolból”
tekint reám.
Tudja, már nem érinthet!
Ezért leveszi fejéről sapkáját és búcsút int
e végtelennek tűnő tengelyen, mely orkánként ér hozzám el.
S e pillanatban már nincs válaszom, sem kérdésem.