A tévúton járó lélekről hallottál már? Mert bizony létezik. Egy folyamatos ismétlődéseknek a láncolata, melyben az ember a vágyainak él, ezért ragaszkodik a külső ingerekhez és tovább építkezik.

Így az élet kihívásokat helyez eléd, és az utadba néha gördíthet köveket vagy kavicsokat. De gördíthet sziklákat is, melyek nehezen mozdulnak el, és abból a helyzetből lábra kell állnod. Ennek köszönhetően különböző változáson megy át az ember, mire megérti, a lélek mit súg felé…

A kiszolgáltatottság hatalma idővel megtöri az embert és elsavasodik benne a múltnak szennye, melyben kezünk, s lábunk remegve mondja ki; Uram, még élni szeretnék! Kérlek, segíts nekem!

Ez utóbbit válaszd minden esetben!

Vajon, Te mennyire vagy rendezett?
Tudsz határvonalat húzni az élet tengelyén, amikor kettéhasít a félelem… Tapasztaltad már? Igazán mi árthat neked; a sors vagy fordított esetben, te mit árthatsz másnak? Nyilván a sérülés egy felszín, mégis nyomot hagy bennünk, de miért?

Mondd, benned mi változott, és milyen válaszút elé állít a sors?

A “Tévúton jár a lélek” bekezdés jó, de két értelme van: első a tökéletesség eredménytelen, ebből adódóan megcáfolnám magát az emberiséget, de nem teszem. A második ennél is érdekesebb, mivel az ember kapcsolata régen kialakult a lélekkel, és érzelmi kapcsolatuk van. Ez nagyobb, mint a szerelem. Megmásíthatatlan! Tudsz erről?

Ezt nem lehet másolni sem félreérteni, mert a kettejük kapcsolata a tökéletes szeretet és ebből nem adódhat tévképzet. Itt az emberi elme játékában van a hiba, mivel érzelmi szinten lehet eltorzulás ember s ember között, de ember és lélek között már nem!

Ez átgondolandó! De a hiba nem itt van: az emberi tudatban.

“A világ zaja oly régen elkeveredett, mint egy koktélpartin az emberek, ahol figyelik egymás tekintetét, s közben keresik egymás hibáit, mely esetenként lehet öncélú.”