A szellemi ébredésről valójában keveset beszélünk – mert nem beszélni kell róla, hanem dolgozni vele. Belül, csendben.

Nincs hozzá módszer, mégis hat. Formál, akár figyelsz rá, akár nem. És ha nem figyelsz, akkor is átalakít – csak lassabban, darabosabban, mintha keresztülhúzna egy régi mintán. Közben érkeznek feléd iránymutatások – jelek, szavak, találkozások – néha emberek, vagy felismerések. De ezek nem válaszokat adnak, hanem feladatokat…

Benned nyitják meg azt, ami eddig zárva volt.

Lebontanak egy belső képet, egy régi önképet, és felépítenek egy újat – azt, ami mindig is a tiéd volt, csak nem fértél hozzá. Ez nem egyszeri élmény. Tovább dolgozik benned. Csendben, mélyen…

Néha évek telnek el, hogy megértsd: miért történt ez éppen veled. Hogy valójában ráeszmélj, mi a dolgod igazán. Mi az irány, ami nem kívülről jön, hanem belőled nyílik meg.

Nem másokat kell figyelned, és nem másokhoz kell mérni magad. Nem az a dolgod, hogy megfelelj, az hogy emlékezz. Mert feladatunk van – magunk felé.

Ez most talán a legnagyobb kérdés a spirituális úton: hogyan válasszak, merre menjek, és ki vagyok én igazán? De a válasz nem hangosan érkezik. Hanem csendben, amikor készen állsz meghallani.

A szellemi ébredés nem látványos, a belső munkán keresztül bontakozik ki benned… Időt kér, és visszavezet a kérdéshez: „Ki vagyok én?”

Innen tovább haladva érdemes ránézni arra, mi történik, amikor ezek a kérdések nemcsak felmerülnek, hanem belül valóban dolgozni kezdenek – hogyan mozdítanak meg régi mintákat, és mi válik elkerülhetetlenné az úton.

Az ébredés nem megérkezés – hanem elindulás.

Amikor a kérdés benned marad – „Ki vagyok én? Merre menjek? Hogyan válasszak?” – eleinte zavart okoz. Mert nem kapsz rá gyors választ. Nem választhatod ki könyvből, tanítótól vagy hitrendszerből, mert a kérdés benned él, és a válasz is benned fog megérkezni – de csak akkor, ha éled a kérdést.

A SZELLEMI ÉBREDÉS NEM A VÉGÁLLOMÁS!

Sokan azt hiszik, ha egyszer „megérzem”, akkor ott van a béke, az erő, a tudás. Pedig nem. Az csak az első nyílás. Az a pillanat, amikor már nem tudsz visszamenni a régibe. Nem tudod többé elhinni, hogy az vagy, amit a világ visszatükrözött. És innen elkezdődik valami egészen más – belső válaszkeresés. Nem bizonygatásból, hanem szükségből.

Ezen az úton nem lehet hazudni magadnak. Vagy ha mégis, valami belül már nem tűri el, és finoman, de határozottan emlékeztet rá. Olyan, mintha az ébredés egy másik én-nek adna helyet benned. Annak, aki eddig várt – csendben, türelemmel. És most megszólal.

Nem harsányan. Inkább úgy, mint amikor egy elfeledett rész visszatér. Nem kér helyet, nem akar uralkodni – csak emlékeztet arra, hogy léteztél már tisztábban.

Köszönöm, hogy itt jártál! 🙂