A szülő és a gyermek közötti kapcsolat érzésben nyilvánul meg kettejük között. És ahogy felnőttként visszatekintünk a gyermekkorunkra, mindent szépnek látunk, még a nehézséget is. Hogy miért?
Mert valami megváltozott, ami visszahozhatatlan…
Hónap: 2020 május
Látod, pirkad már! Én a kábulatból lassan felébredek, hajnal van még. Tudom félreértettél, de nincs okod, mert itt vagyok veled s visszavárlak, mint ahogy eddig is tettem e testben.
Olyanná válsz, amilyen lenni akarsz, mert az ösvényed “több szálon” vezet téged. Kérlek, előre nézz ne a külső határok nélküli világba!
Igazán ott érted meg, hogy mi az utad.
Hidd el, nem tehetsz mást! Engem is félreállított a sors. Emlékszel?
A tévúton járó lélekről hallottál már? Mert bizony létezik. Egy folyamatos ismétlődéseknek a láncolata, melyben az ember a vágyainak él, ezért ragaszkodik a külső ingerekhez és tovább építkezik.
A magány pirkadat mámorába
szédülten esem, rogyom le.
Vár reám valahol a néma csend,
mely fülemet átsüti
őrjítő hangjával.
Kottalapok végtelen hangjegyei
szólalnak meg fejemben.
Belső szentélyem kapuját nyitva hagytam,
s átjáróház lett e szentély.
Formálják belső kertemet,
letépik töviseimet,
már e rózsák illatát sem érzem,
mert megfagyott testem.
Keresem az igazat, keresem a hamisat, mely lávaként betakar a hó leple alatt.
Hideg tűzrózsáival
infraként süti arcomat.
Virraszt mellettem
a mélységes sötét honban,
mely tudatom,
s tudatalattim rejtett kincse,
mi én vagyok, önmagam.
Lelkem viharaiból
megérett gyümölcsként esem le a fáról.
Megérettem már!
Magány, fájdalom vihara vesz körül.
Testem örvénylik e viharban.
Lelkem leple
mély álmából ébredezik …
Nem vagyok fontos önmagamnak,
értéktelen értékem e fizikai létem.
Botladozom,
aztán újból fölállok,
mert segítségetek véget nem érő erőt ad.
(részlet 3. oldal)
Amikor a Keidoposzi ütközés csatáinál már túlszárnyaltuk önmagunk erejét, akkor vált világossá népünk és nemzetünk számára, hogy már nem tud ezen a bolygón élni.
Ettől sokkal több kell nekünk. Megfoghatóbb, amit mi fedezünk fel, mert nem vagyunk letelepítettek. Ezt Isteneinkkel próbáltuk megértetni, de nem akartak beleegyezni.
Érzelmeink viharában, felhevülten indultunk el a bolygónkról, hogy tárgyalásokat folytassunk. Amikor e bolygón vészjósló düh tört ki, melyet ők okoztak nekünk és mentettük, ami még menthető. Főként családtagjainkat, gyermekeinket és mások gyermekét, akin lehetett segíteni, mert egy olyan vegyszereső tömege zúdult le a földre, ami ellen már nem tudtunk mit tenni, végül minden elpusztult.