Hónap: 2020 május 1 / 2 oldal

Hajnalodik

A szülő és a gyermek közötti kapcsolat érzésben nyilvánul meg kettejük között. És ahogy felnőttként visszatekintünk a gyermekkorunkra, mindent szépnek látunk, még a nehézséget is. Hogy miért?

Mert valami megváltozott, ami visszahozhatatlan…

Megnézem >

Kék az ég

Látod, pirkad már! Én a kábulatból lassan felébredek, hajnal van még. Tudom félreértettél, de nincs okod, mert itt vagyok veled s visszavárlak, mint ahogy eddig is tettem e testben.

Megnézem >

Virrad már

Thomas Benjamin Kennington – Hajléktalan (1890) –

Olyanná válsz, amilyen lenni akarsz, mert az ösvényed “több szálon” vezet téged. Kérlek, előre nézz ne a külső határok nélküli világba!
Igazán ott érted meg, hogy mi az utad.
Hidd el, nem tehetsz mást! Engem is félreállított a sors. Emlékszel?

Megnézem >

Az idő

Az idő meghatározó, ezért a felelősség nagy és dönteni kell. Az ember átviszi vagy megoldja a feladatát. Itt most két lehetőség van, nincs több. Szánunk magunkra annyi időt, hogy megváltozunk és a valós szellemi énünket megismerjük vagy sem. Hogy milyen eszközzel nyúlunk bele, és hogyan változunk, csak rajtunk múlik.

Megnézem >

Tévúton jár a lélek

A tévúton járó lélekről hallottál már? Mert bizony létezik. Egy folyamatos ismétlődéseknek a láncolata, melyben az ember a vágyainak él, ezért ragaszkodik a külső ingerekhez és tovább építkezik.

Megnézem >

Meditáció

Megállt az idő, már nem kopog az ereszen az eső, nem vár senki házamban. A szobám falán fényképed féltve visszanéz rám, hogy mit hoz jövőnk, melyben árulkodik a sors. Borongok s háborgok tébolyultan és órákon át szenvedek. Te elmentél s a vágyak kapujában ruhám – levetettem a délibábnak. Egyedül lett az élet s egyedül lett a test. Vágy nélkülivé vált a holnap s benne minden, mi nemtelen…”

Megnézem >

Felhőtlen felhők

A magány pirkadat mámorába
szédülten esem, rogyom le.
Vár reám valahol a néma csend,
mely fülemet átsüti
őrjítő hangjával.
Kottalapok végtelen hangjegyei
szólalnak meg fejemben.

Megnézem >

Belső szentély

Belső szentélyem kapuját nyitva hagytam,
s átjáróház lett e szentély.
Formálják belső kertemet,
letépik töviseimet,
már e rózsák illatát sem érzem,
mert megfagyott testem.

Megnézem >

Lelkem viharai

Lelkem viharaiból
megérett gyümölcsként esem le a fáról.
Megérettem már!
Magány, fájdalom vihara vesz körül.
Testem örvénylik e viharban.
Lelkem leple
mély álmából ébredezik …

Megnézem >

​ Megfoghatatlan világ

Nem vagyok fontos önmagamnak,
értéktelen értékem e fizikai létem.
Botladozom,
aztán újból fölállok,
mert segítségetek véget nem érő erőt ad.

Megnézem >

1 / 2 oldal

© 2022 Oyun (Az oldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll)