Lelkem viharaiból
megérett gyümölcsként esem le a fáról.
Megérettem már!
Magány, fájdalom vihara vesz körül.
Testem örvénylik e viharban.
Lelkem leple
mély álmából ébredezik …

Itt vagyok!
Jöttem, mert hívtál!
Fogd a kezem s vezetlek,
mert szükséged van rám.
Vártál már oly régen Te gyermek,
hogy testünk – szellemünk összeérjen.
Ezt megkaptad!
Fájó szenvedések árán,
de már nem engedem, hogy fájjon!
Nyíljon ki lelked lótuszvirága,
és rózsaszirmok friss illata áradjon
e tavaszi egységben,
mely minden időre szól.
Oly régen vártad már,
s megkaptad két kezedbe…
Vedd, és fogd!
De jutalmat ne várj senkitől,
nincs miért!

​