(részlet 3. oldal)​

Amikor a Keidoposzi ütközés csatáinál már túlszárnyaltuk önmagunk erejét, akkor vált világossá népünk és nemzetünk számára, hogy már nem tud ezen a bolygón élni.

Ettől sokkal több kell nekünk. Megfoghatóbb, amit mi fedezünk fel, mert nem vagyunk letelepítettek. Ezt Isteneinkkel próbáltuk megértetni, de nem akartak beleegyezni.

Érzelmeink viharában, felhevülten indultunk el a bolygónkról, hogy tárgyalásokat folytassunk. Amikor e bolygón vészjósló düh tört ki, melyet ők okoztak nekünk és mentettük, ami még menthető. Főként családtagjainkat, gyermekeinket és mások gyermekét, akin lehetett segíteni, mert egy olyan vegyszereső tömege zúdult le a földre, ami ellen már nem tudtunk mit tenni, végül minden elpusztult.