Sokszor mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ez igaz lehet, de csak addig, amíg a tisztelet jelen van. Mert ha a vágy uralkodik el, az gyorsan felemészthet. A tisztelet azonban képes hidat építeni a különbségek között.

Így az ellentét nem szakadék lesz, hanem lehetőség: kiegészíteni egymást úgy, hogy közben önmagunk maradunk…

Gyermekként másképp láttam mindezt. Akkor még a férfi és női szerepek nem jelentek meg előttem, számomra az ideál az apa és az anya képe volt, és a tanáraim tudása, amit tisztelettel fogadtam. Sokáig ezek a minták tartották össze a belső világomat.

De az idő múlásával mindez változott. Ma már tudom, hogy a tiszteletet nemcsak másoknak kell megadni, hanem magam felé is jár… Ezalatt nem a mindennapi, szokványos „én időt” értem, hanem sokkal mélyebben: a szellemi érintettséget, és a lelki forrásban valót, ahová visszatérsz…

Ez az út nem volt könnyű. Éveket töltöttem egyedül, sokszor nem értve, miért választott engem a csend és a magány. Akkor még nem tudtam, de ma már világossá vált: minden lépésnek értelme volt, és minden hallgatásnak. Minden újrakezdés közelebb vitt ahhoz a kúthoz, ami bennem van – s melyből újra és újra meríthetek.

Most értem igazán, hogy a valódi vonzás nem a különbségeken alapul, hanem a tiszteleten és a belső forrás erején. Minden új kezdet – bármilyen fájdalmat is hordoz – valójában egy hívás a Lélektől, hogy közelebb kerülj ahhoz, aki a legmélyebben vagy: az igaz Önvalódhoz.

Köszönöm, hogy olvastad! 🙂