64 évesen az ember másként szeret. Nem birtokolva, nem bizonyítva – hanem megengedve, látva…

Sokáig azt hittem, majd akkor lesz béke, ha minden rendben van.

Most már tudom: a béke belül kezdődik, és sokszor a rendetlenség között születik.

Visszanézve nem a célok számítanak, hanem a kapcsolatok, amiket megtartottam – és azok is, amiket el kellett engednem.

Már nem várok tapsot, nem is haragszom úgy, mint régen. De a szívemben ébren vagyok, talán éberebb, mint valaha.

A szeretet nem lett kisebb – csak csendesebb és igazabb. Tudom, hogy nem lehet mindent újrakezdeni. De valamit igen: az önmagamhoz való hűséget, és Istenhez való hívást…

Most már nem kell szerepet öltenem – elég önmagamként ott lennem.

Tedd rendbe magadban, ami benned maradt – és ne hagyd, hogy tovább szunnyadjon!

Hagyd, ami megszületni kíván!

Mert ami benned gyógyul, az másban is gyógyulni kezd… 

Szeress, de ne olvadj fel másban.

Adj, de ne tűnj el közben. És minden nap kérdezd meg magadtól csendben: mi az, ami tisztábban élhető lenne?

Konklúzió:

Az élet második felében nem lemondani kell, hanem visszavenni azt, ami mindig is a tiéd volt: a jelenléted erejét. És ezt már nem elég tudni – élni kell… Most.