Eltelt jó pár év. És közben annyi minden elveszett, megtalált, elengedett és újrateremtődött bennem.
A felgyógyulás nem egy út volt – inkább ezer ösvény, egymásra hajló csendekkel és belső viharokkal.
Most, hogy írok róla, érzem igazán: nem csak a testem gyógyult. Az egész ember, aki voltam, átalakult…
Az igazság, amiben egykor hittem, most mást jelent.
Mélyebb. Halkabb. Igazibb.
És tudod… talán éppen ez a gyógyulás: nem visszatalálni a régi énemhez – hanem megszületni valami újban, amit már én választok.
Sokan kérdezték: hogy történt?
A gyógyulás nem látványos, egy belső folyamat… Nincsenek benne nagy szavak, és minden ott kezdődik, ahol már senki sem lát.
Ahol csend van, félelem, sírás, majd lassan – elfogadás. És a végén: Megérkezés önmagadhoz.
Nem győzelem ez, s nem visszatérés a régi önmagamhoz, hanem valami szelídebb, mélyebb létforma, ahol már nem kell mindent érteni – csak jelen lenni. És nem félni attól, aki vagy.
Köszönöm, hogy itt jártál! 🙂
Hozzászólások küldése lezárva