A dualitáson azt értem, amikor eggyé válunk Istennel, mert Ádám a teljes tökéletesség, akiben jelen van Isten. Ennek következtében az ember ellenszegült e tökéletességnek és teremtésbe kezdett, mert felismerte magában a vágyat. Ez kihatott a testre, így létrejött belőle a “teremtő erő” képmása Éva.

Gyermeket nemzett, s megszülte Káint és Ábelt. Ők ketten képviselték az emberiség jó és a rossz oldalát, hogy tovább fejlődjenek. “S e vonal nemzedéke a véres leszármazottaknak…” A bűnbeesés megalapozott volt és hiányzott belőlük a fény, mert az imáikban nem fohászkodtak Istenhez. Emiatt nem tudtak felébredni, mivel erősebb volt az érdekeltségük a technika felé, így a fejlődés során átformálódott a testük is. Hamis Istenképet dicsőítettek.

Visszatértek a “saját csapdájukba”, mert nem volt tudásuk, ezenkívül elveszett minden emlékkép, mert “leszakadtak” a fényből. A kihívás sem volt egyszerű, itt gondolok a „lepusztult világokra”, melyben ismertek voltak más technikai eszközök, (mint például a földönkívüli űrhajók) ami egy idő után, átformálta az emberi gondolkodást. Így érthető lett, hogy Istent elhagyták.

Minden, ami a szemnek láthatatlan, az Istennek betekinthető és egyszerű. E csoda hatalma jelen van ma is, csak elfelejtjük megfogni Isten kezét, mert beleesünk a “vágy gödrébe”. Egyszerűen megfeledkezünk az Isteni tapasztalásról, a lét magasabb céljáról és önerőből építkezünk tovább… Így mit sem sejt a jövő nemzedék, ha nem okul a saját kárán.