Eltelt jó pár év. És közben annyi minden elveszett, megtalált, elengedett és újrateremtődött bennem.
3 / 4 oldal
” A világ elfelejtett kinyilatkoztatni és az emberek nem tudják, hogy rajtuk kívül más fajok is léteznek. Nem csak mi élünk ezen a bolygón és az univerzumban, lehetnek más életek is. Minden napszakban van lehetőségünk ezt elmondani, de időt húzunk és a kapuk bezárnak.
(részlet 3. oldal)
Amikor a Keidoposzi ütközés csatáinál már túlszárnyaltuk önmagunk erejét, akkor vált világossá népünk és nemzetünk számára, hogy már nem tud ezen a bolygón élni.
A napsütés kezdetén indult a történetem, vagy a holdnak árnyékában már nem tudom.
Kérlek, szánj rám az idődből 3 percet!
Alkonyodik. S én tétlenül nézem a csendet…
Talpam alatt a patak csobogása.
Elsuhan, visz – sodor magával az élet… S nem látom át, mert nem tehetem.
Vigaszom vagy, mint egy csokor virág, melynek illata eltelít.
Buddha harmincöt éves korában világosodott meg és élete hátralevő része azzal telt el, hogy a Tant, átadta a közvetlen tanítványainak és arra buzdította őket, hogy ugyanezt tegyék…
A dualitáson azt értem, amikor eggyé válunk Istennel, mert Ádám a teljes tökéletesség, akiben jelen van Isten. Ennek következtében az ember ellenszegült e tökéletességnek és teremtésbe kezdett, mert felismerte magában a vágyat. Ez kihatott a testre, így létrejött belőle a “teremtő erő” képmása Éva.
Itt lakozik bennem a csend,
S körülvesz az üresség természete.
Védetté vált s erőtlenné, így átalakult.
Fogságban tart, ezért ekébe fogom.
Aratok – vetek e magból s jóllakottan távozom.
A szülő és a gyermek közötti kapcsolat érzésben nyilvánul meg kettejük között. És ahogy felnőttként visszatekintünk a gyermekkorunkra, mindent szépnek látunk, még a nehézséget is. Hogy miért?
Mert valami megváltozott, ami visszahozhatatlan…
Látod, pirkad már! Én a kábulatból lassan felébredek, hajnal van még. Tudom félreértettél, de nincs okod, mert itt vagyok veled s visszavárlak, mint ahogy eddig is tettem e testben.